-Az ég áldjon meg Katika! Nem jöhetsz elő ilyesmivel az utolsó percben! -morogta Iván.
-Ilyesmivel? A lányodról beszélünk! Egyébként emlékeztethetlek rá, hogy ezen a héten van a születésnapja? -sivított a volt felesége hangja a telefon apró hangszórójából.
Iván a fogát csikorgattam. Viktória mindig az ő lánya volt, amikor olyasmit akart, amit az anyja nem. A közös lányuk volt, amikor bekerült a szurkolólány csapatba. És megint csak Iván lánya volt, amikor a viselkedése miatt kidobták onnan. Nem arról volt szó, hogy nem szeretett volna a lányával lenni. Viktória fiatalkorában maga volt a készségesség és jól neveltség. Azután jött a kamaszodás, és… a krízis erős szó lett volna, de a lánynak sok fölös levezetendő energiája volt.
-Tudom hogy ezen a héten van, de akkor sem várhatod, hogy dobjak el mindent és szervezzem újra a napjaimat azért, mert te nem vagy képes megszervezni az életedet! -kiáltotta vissza a férfi.
Az egész nap lappangó fejfájása újult erővel tört ki. Katika hangja fagyossá vált:
-Bocsánat, amiért fontosnak tartom a saját karrieremet!
Iván fújt egyet. A nő soha nem értette pontosan, hogy mit csinál a férfi mint informatikai biztonsági szakember. Amennyire látta, csak a számítógépével “játszott” egész nap. A férfinak volt egy olyan gyanúja, hogy ez a hirtelen jött üzleti út inkább egy kis kellemes izzadást jelentett valamelyik Hilton szálló párnái közt a főnökkel, mintsem tényleges előléptetési esélyt.
-Jól van! Csak holnap este 7 előtt hozd ide! -adta be végül a férfi a derekát.
-Úgy lesz!
Most, hogy elérte amit akart, Katika hangja szívélyesre váltott. Iván gyűlölte ezt a hangot.
-Komolyan mondom! Ha 7:05-re estek be, nem találtok itt.
-Mondtam hogy ottleszünk, ne légy ekkora pöcs!