Nem akartam öt többé látni, legalábbis akkoriban azzal áltattam magam. Haragudtam rá, megsértett, megalázott. Megcsalt, és még csak nem is tagadta. Jobban szerettem volna, ha tiltakozik, mellébeszél, de nem, csak nézett rám és nem szólt semmit, majd fogta magát és elment, ott hagyott egyedül. Ültem a szobában és bámultam magam elé, tudtam, hogy nem fogok vele többet találkozni, és ez volt az, ami leginkább fájt.
Nem is találkoztunk, én kerültem azokat a helyeket, ahová ő járt, ő pedig került engem. A közös barátaink sem beszéltek róla, tudták, nekem jobb így. Még a nevét sem akartam hallani. De a sors ugye kiszámíthatatlan, újra találkoztunk, pedig azt szerettem volna legkevésbé. Már kezdtem kiheverni elvesztését, mikor bekopogtam azon a bizonyos ajtón, és legnagyobb megdöbbenésemre ö volt az, aki szélesre tárta előttem az ajtót. Hirtelen meg sem tudtam szólalni, éreztem, hogy egyre idegesebb leszek, a gyomrom összeszorult. De ő sem látszott nyugodtabbnak.
Végül ő volt az, aki megszólalt.
– Engem keresel ? – kérdezte.
Már a hangjától bizseregni kezdtem. Rég nem hallottam mély, érzéki hangját.
– Nem, nem téged kereslek, hanem – megmondtam a kívánt nevet, bár személyesen vele sem találkoztam még.
– Nincs itt. Csak egy óra múlva. Megvárod?
– Igen, azt hiszem muszáj lesz. – mondtam hirtelen.
Erre szokták mondani, hogy nem tudja kezelni az adott szituációt. Hát én bizony nem tudtam. Pedig elég határozott ember hírében állok, de akkor cserben hagyott az a nagy határozottság.
Leültetett, hozott egy kávét, és megpróbált velem beszélgetni, de én csak az órámat néztem, pedig még csak tíz perc telt el.
– Nem zavarlak, ha nem akarod. Látom nem szívesen beszélgetsz velem, nem akarlak kellemetlen helyzetbe hozni. – mondta hidegen, sértődötten.
– Nem, szeretnék veled beszélgetni, de nem úgy, mint két idegen.
– Miért nem hívtál fel egyszer sem? – bukott ki belőlem az a kérdés, ami már hónapok óta ott volt velem minden nap. – Ennyire nem jelentettem semmit ? Ennyi volt neked majdnem két év?
De megint csak nézett rám.
– Nekem semmit sem jelentett.
Nem akartam hinni a fülemnek, erre nem számítottam.
– Így már értem. – nyögtem ki nagy nehezen, bár éreztem, hogy kezd összeszorulni a torkom, a szemem megtelik könnyel. Már pont indulni akartam, mikor megfogta a karom, erősen, szinte fájt.
– Nem, nem értesz te semmit, az a másik nem jelentett nekem semmit.
Magához rántott és megcsókolt, már-már durván a számba harapott. Hirtelen nem tudtam mit csináljak, felpofozzam vagy visszacsókoljak. Végül az utóbbi mellett döntöttem. Éreztem, hogy egyre követelőzőbben csókol, de jó volt érezni az ajkait, az ízét. Felkapott és az íróasztalához gyalogolt velem, bár közben nem hagyta abba a csókolózást. Felültett az asztalra, lehajolt levette a pulóverem, majd a fekete, csipkés melltartót. Bekapta az egyik mellbimbómat, lassan nyalogatta, majd a másik következett, a kezeivel már a nadrágomtól próbált megszabadítani.
– Nem akarok veled itt szeretkezni, nem vagyok a titkárnőd, minek nézel engem ? – mondtam, de közben nevettem.
– Igazad van, ez nem is szeretkezésre való hely, de szívesen megdugnálak.
Meg sem várva a választ fejét vigyorogva a melleim közé nyomta. Levette a nadrágom, vagy inkább letépte. Egy szál bugyiban nem nagyon tudtam tiltakozni. Végignézett rajtam, éreztem a pillantásából, hogy nagyon kíván. De lassan én is magamhoz tértem. Kigomboltam az ingét, éreztem azt a jól ismert illatot, simogattam a bőrét, tudtam, hogy újra az enyém. Lekászálódtam az asztalról, és már a nadrágját gombolgattam, majd a bokszer alsóval együtt lehúztam. Kicsit meglepődött a hirtelen váltáson. Megkértem, hogy üljön a közeli fotelba, majd szó szerint rámásztam. A melleimet csókolgatta, becézgette, nagyon szerette ezt a pózt. Letérdeltem és lassan a számba vettem a farkát, nyalogattam, egy kicsit harapdáltam, de mertem nagyon belelendülni a dologba, mert tudtam, hogy nagyon hamar elélvez az orális kényeztetéstől. Így inkább levettem a bugyim és lassan beleültem a megfelelő helyre.
Fokozatosan nyársaltam fel magam, ami nagyon tetszett neki is. Néztem közben az arcát, láttam az élvezetet, a jól ismert vágyat. Mikor már teljesen kitöltött, ringatózni kezdtem, apró mozdulatokat tettem.
– Kérlek gyorsabban. – mondta szinte könyörögve.
Gyorsítani kezdtem a tempóm, ö is segített. A fenekembe kapaszkodott, emelgetett, egyszerre igyekeztünk a boldogság felé. Egyre hangosabban zihált, már én sem tudtam nagyon hol vagyok. Éreztem, hogy megremeg, elélvez, de én sem maradtam alul, a hüvelyizmaim összeszorultak és épp sikoltani akartam, de ő befogta a szám, úgy látszik még emlékezett. Lassan tértünk magunkhoz, a szemébe néztem és éreztem, hogy megtaláltam őt újra. Simogatta a hátam és finoman, szinte alig érezhetően megcsókolt.
-Van valakid ? – suttogta fülembe.
-Nincs. – leheltem én.
– Mondhatjuk azt hogy akkor van? – ugyanaz a remény tükröződött szemeiben mint amit az enyémből olvashatott ki.
– Mondjuk. – mosolyodtam el és forró csókkal pecsételtem meg ezt az emlékezetes találkozást.